2015. november 8., vasárnap
Édesburgonya fasírt
Úgy gondolom ez az egyik legjobb dolog, ami az édesburgonyával történhet... bármennyit meg tudnék enni belőle, annyira finom, arról nem is beszélve, hogy vegán recept! Ebből az adagból 9 fasírtom lett.
Hozzávalók:
- 2 édesburgonya
- 1 lilahagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- őrölt fekete bors
- púpozott teáskanál fűszerpaprika
- 100 g zsemlemorzsa
- 1 konzerv kukorica
Elkészítése:
Az édesburgonyát meghámozom, felkockázom, forró vízben puhára főzöm. Lecsurgatom róla a vizet és pépesítem. Hozzáadom a többi hozzávalót, és jól összedolgozom. Egyforma fasírtokat formázok belőle, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezem és 180 fokra előmelegített sütőben kisütöm őket 20-25 perc alatt.
2015. november 6., péntek
Feta sajtos répafasírt
Nagy rajongója vagyok a zöldségfasírtoknak, és imádok kísérletezni, új variációkat kipróbálni. Amint megláttam ezt a receptet, egyből felcsillant a szemem, és muszáj volt kipróbálnom. Pont volt is itthon feta sajt a piacról, úgyhogy minden adott volt. :) Mit ne mondjak, nem csalódtam, sőt! Próbáljátok ki, főzelék mellé, vegaburgerként, vagy ahogy én használtam fel, tortillába csavarva. Isteni!
Hozzávalók:
- 20 dkg sárgarépa
- 10 dkg feta sajt
- 5 dkg trappista sajt
- 2 db tojás
- 3 ek zsemlemorzsa
- 0.5 kk őrölt szerecsendió
- 1 gerezd fokhagyma
- 1-2 ek petrezselyem
- bors
- olaj a sütéshez
Elkészítése:
Reszeld le a répát és a sajtokat, add hozzá a fűszereket, a tojásokat. Zúzd össze a fokhagymát és add azt is hozzá, majd a zsemlemorzsát. A feta sajt sóssága miatt külön nem kell sóznod! Dolgozd alaposan össze, majd tedd hűtőbe kb 10-20 percre.
Serpenyőben kb 1 ujjnyi olajban süsd ki a fasírtokat (én egy evőkanál segítségével formáztam érmeket), hogy mindkét oldala aranybarna legyen.
Ha tortilla tekercsbe szeretnéd felhasználni, akkor vagy készíts saját lapokat, vagy a boltban vettet melegítsd fel, majd kend meg fokhagymás tejföllel, tegyél bele zöldségeket (én paradicsomot, uborkát és salátakeveréket használtam), a fasírtot, ha szereted akkor csípős szószt is rakhatsz rá. Tekerd össze őket, én alufóliával szoktam "összefogni". Ilyen gyönyörűségek készültek:

2015. november 3., kedd
Quinoa chili
A quinoa nagy kedvencem, egyszerűen odavagyok az ízéért, és hogy hányféle ízvilágba beleillik. Arról nem is beszélve, hogy az inkák a Magok királynőjének tartották, annyira jelentős a vitamin és ásványianyag tartalma.
Tartalmaz B-vitaminokat, magnéziumot, kalciumot, vasat, káliumot, cinket. Lassan lebomló szénhidrátforrás, sok rosttal. Vegetáriánusként én azért is szeretem használni, mert a többi gabonához képest magas a fehérjetartalma, ezért az állati fehérjét könnyen pótolhatom vele.
Ez a recept pedig valami zseniális, könnyen variálható az ember saját ízlése szerint. Ha szereted a csípőset, akkor jó sok chilivel ezt az ételt egyszerűen imádni fogod! :)
Hozzávalók:
Hozzávalók:
-100 g quinoa
-180 ml víz
-1 lilahagyma
-2 gerezd fokhagyma
-1 púpozott tk római kömény
-1 tk chili
-1 ek oregánó
-1 cukkini
-fél kiló paradicsom
-5 paprika (ízlés szerinti fajta, én sima TV paprikát használtam)
-500 g konzervbab
-1 konzerv kukorica
-tejföl és sajt a tálaláshoz
Elkészítése:
A quinoát felrakom a vízzel főzni.
Olajon megpirítom a lilahagymát, hozzáadom a zúzott fokhagymát, a fűszereket (kivétel az oregánót). Közepes lángon hagyom, hogy az aromák felszabaduljanak. Add hozzá a felkockázott paradicsomot, várd meg amíg picit levet ereszt. Majd tedd hozzá a babot (picit a levéből is), a felkockázott paprikákat, cukkinit. Sózd, borsozd, szórd rá az oregánót. Fedő alatt főzd puhára a zöldségeket.
Ha megpuhultak, tedd hozzá a quinoát, kukoricát, keverd össze jól, főzd pár percig, majd húzd le a tűzhelyről.
Tejföllel, reszelt sajttal tálald.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)